Volt valaki, akiről úgy gondoltam vele fogom leélni az életem, akiről azt hittem nélküle én magam már nem is tudnék boldogulni, élni, lélegezni, boldog lenni.Akiről úgy gondoltam azt jelentem neki, mint ő nekem. De elment. És én megtanultam, hogy igenis tudok, nem volt választásom, meg kellett tanulnom. Hogy habár a szívem össze is tört, és a lelkem nem akar tovább élni, az eszem nem hagyja... megtanultam elfogadni, más szemmel nézni a világot. már éppen kezdtem hozzászokni hogy nincs, már nem is volt olyan rossz, bár még mindig ő volt az első gondolatom reggel és este az utolsó...és ekkor visszatért a képbe. És én nem tudom jól teszem-e hogy újra itt van. Nem tudom, tudok-e még úgy ránézni mint régen, lesz-e még csoda és varázs és boldogság meg nagyszerelem. az eszem gátolja a szívemet a hitben... mert a szívem csak a jóra emlékszik, de az eszem a rosszat is őrzi... Harcolnak egymással bennem. És kinek kellene győzni? Ki tudja?! senki...
Az eszem harcol ellened, a szívem rég feladta, hogy elfeled...
Utolsó kommentek