a legjobb hétvége volt, megérdemeltem. szombaton kirándultunk, grazba és az eggenberg kastélyhoz, ami csodaszép volt, még betegen is. és persze olyasvalakivel mentem, aki sokat jelent nekem...
aztán vasárnap és fél-hétfőn családoztam. Végre. pihentem is, szintén végre. Hétfőn este ismét utazás, vissza a nagyvárosba, ám nyugalmat leltem a forgatag elől még egy éjszakára...
ezután következett a rövid hét első napja, átdolgoztam rendesen, becsületesen. itthon a legjobb dolog várt. Egy csöppség mosolygott rám és rengeteg puszit adott, belém is csimpaszkodott. (pedig még sosem adott puszit, akárhogy kértem is, lám most még kérni sem kellett. úgy látszik most érett meg nála a dolog)
vajon akkor a mellékelt ábra szerint mindent hagyni kell, és akkor teljesül majd a legvágyottabb, amikor már nem űzzük és hajtjuk, amikor szinte már lemondunk? vajon az idő megold mindent? ki tudja, de ha sürgetem sem lesz jobb... mást nem tehetek, hát várok még, amíg egyszer feledésbe nem merül, hogy aztán új megvilágításból kerüljön ismét a felszínre... csillogjon, villogjon, dühítsen vagy örömmel telítsen... ő dolga, megoldja...
vajon fogok-e így hiányozni egy másvalakinek? aki kicsit idősebb és bölcsebb már, de én mégis karjaimba venném, babusgatnám, el nem engedném... fog-e valaha...
Utolsó kommentek