elbeszélő

-sírni tudnál, csak úgy, semmi különösebb ok nélkül. De akkor jön egy csöppség, rád mosolyog, vagy csak kézenfog, esetleg apró kezeivel átkarolja az egyik lábad. leguggolsz és ő mosolyogva széttárt karokkal tipeg feléd. Úgy játszik, hogy észre sem veszed, elrepülnek az órák. S mert a nővérnek szalagot fontál a hajába, neki is kell egy. De mivel pici a haja, a fejére kötöd, nem baj, ha bárki ahhoz hozzáér, annak lesz nemulass...Megeteted, pancsiztok, aztán szépen felöltöztök pizsibe. Hol a keze, kukuccs itt a feje, egyik lába, de hol a másik? S ő ebben a sok mókában úgy elfárad, hogy szépen felmászik az öledbe és majdnem elalszik. Aztán ismét ficánkolni kezd és nagyokat kacag, amikor elindulsz, jönne veled, még mindig csak a kezedet szorongatja, végül elenged, mert muszáj, és te fájó szívvel, de lelkileg feltöltődve lépsz ki az ajtón, miközben ő azt kérdezi hova. nem érti mért nem az ágyban alszol az emeleten... s te reméled, veled álmodik, s meseországban nagyokat kacagtok és rengeteget játszatok, narancsot rajzoltok, meg sok-sok babát és mindenféle állatot, úgy mint ma délután. Mert boldog volt és te is az voltál...