Szerelem, boldogság, rózsaszín köd, pillangók a gyomorban, izgalom, szenvedély. Ez mind mind eszünkbe juthat Valentin napon. Ám kérdem én, máskor nem?
Úgy gondolom, ha az ember szerelmes, akkor azt minden nap érzi, minden nap átéli, minden egyes nap köszönetet mond érte valamilyen formában. Csókol, levelet ír, ölel, ápol, mosolyog. Minden egyes találkozást értékel, és érezteti a másikkal, hogy fontos az életében. Meglepetéssel készül, még akkor is, ha nincs semmilyen alkalom. Vacsorát főz, vagy virágot, csokit vesz. Lényeg, hogy örömet szerezzen párjának.
A Valentin nap is ilyen. De vajon szükséges-e? Persze, kedveskedünk egy verssel vagy képeslappal, esetleg virággal, de nem mondvacsinált ez? Nincs kényszerérzés? Ne azért kapjak valamit mert február 14-e van, hanem azért, mert szeretnek...
Ez a nap nagy profitot termel a virágárusoknak és az ajándékboltosoknak, ékszerüzleteknek. Nem csak egy ócska reklámfogás ez? A legtöbb ember nem gondolkozik el ezen, követi a többséget, ajándékot vesz, legyen az akár valami apróság, akár nagy dolog. Valószínűleg évek múltán már olyan ünnep lesz ez is mint az anyák napja, nem kérdőjelezi meg senki, elfogadjuk és kész.
A szerelem ünnepe. Én úgy gondolom egy szerelmes egyed számára minden nap ünnep... minden egyes együtt töltött perc maga a csoda. Vajon ezért a csodáért mondunk ilyenkor köszönetet vagy csak sodródunk az árral?
Utolsó kommentek