Álmomban meghalt egy férfi, akit mint kiderült szerettem,
s ő galád módon akkor lett öngyilkos, mikor erre ráébredtem.
rohantam hozzá a hírrel, de ő csak úgy elmerült egy tóban,
s így én már csak a buborékokak suttoghattam...
sírtam és felébredtem. gyönyörűen sütött a nap.
erről egy Villányi idézet jutott eszembe...(amin máskor mosolyognék)
miért van hogy ez a két világ, álom és valóság, soha egy kicsit sincs tekintettel a másikra?
tudom, az csak egy álom volt, én mégis szomorú vagyok, megérintett, elveszítettem valakit,
de ébren csak süt a nap, meghazudtolva szomorúságom, s felejtésre kényszerít...
Utolsó kommentek