elbeszélő

Egy okos csaj meghallgat, de nem hisz el semmit. Csókol, de nem esik szerelembe és elhagy mielőtt elhagynád.

Hát mondani könnyű, ugyebár..

Hát túl vagyok az El Caminón. Gyerekek igencsak megszenvedtem vele. 800 km párszáz oldalon. De nem is a km-ekkel volt a gond... Közben talán jártam a saját caminóm is, bár valószínűleg jobb hatással lett volna rám az el combino...  Lényeg a lényeg, hogy nem tetszett, szenvedtem, rühelltem, de végigrágtam magam rajta. Mert ez mégiscsak a Camino volt... s hogy jobb lett-e? nem...

számomra már nem maradt semmi. Semmi, csak az irodalom. Az legalább nem hagy cserben, nem hagy magamra, mindig velem lesz, hisz a könyv, a szó sosem fogy el. Ebben lelem mától örömöm és ebben teljesedik ki az én szerelmem. a lapokon, mert a valóságban már sosem...

Hát túlvagyok rajta. Két vaskos kötetnyi csoda. Köszönöm Dallos Sándor a Nap szerelmesét és az Aranyecsetet. Hihetetlen volt olvasni. Teljesen bele tudtam magam élni a művész lelkivilágába, ott dulakodtam én is önmagammal a vásznak előtt, s szerelmes lettem Svenbe és az össze nőbe, akibe maga Munkácsy is.

Mennyből a pokolba. egy pillanat műve csak, észre sem veszed, s minden mi voltál máris elveszett. Akiért értél már nem tart rád igényt, s neked üresek lesznek a napjaid, egyik percről élsz a másikra. Nyitott szemmel tengsz-lengsz a nagyvilágba, végzed a napi rutint, de nem látsz mást csak őt, s szíved egy nagy vérző tátongó seb, mert nem kellesz, már nem szerethetsz...

A hétvégén elkapott az alkotni vágyás. Gondolom, hogy lefoglaljam magam és ne érezzem, hogy egyedül vagyok... Na de lényeg a lényeg, pénteken találtam egy blogot, ahol rájöttem: zsugorkából készítek fülbevalót. Ezen felbuzdulva bevetettem magam a kreatív boltba, ahol több mint két órát bámészkodtam. Persze a zsugorka nevét elfelejtettem, szóval nem vettem, helyette inkább képkeretekkel és szalvétákkal megrakodva tértem haza. Anitával le is ültünk gyorsan az asztalhoz és nekiláttunk. ezután másnap ismét a kreatív boltban kötöttem ki, megint vettem képkeretet meg szalvétát, most csak egyet, anyunak készítettem afrikás képet. Viszont vettem még festéket, ecsetet és vásznat. Meg is festettem a csillagnézős képet. Ja igen, szombaton még vettem egy komódot is az ikeában, össze is raktam ügyesen. Itt díszeleg  a szobámban. Az ikeában még vettem anyagot is, na meg a varrósboltban cipzárakat. Ezek a babzsákpuffjaimhoz kellenek. Kettő lesz, egész vasárnap azt számolgattam, hogy akkor mekkorákra készítsük őket és menyi gyöngyöt kell vennem bele. Gyorsan meg is rendeltem a kellő mennyiséget, kedden vagy szerdán mehetek is érte. A puffok azonban csak hétvégén készülnek el, mivel varrógéphiányban szenvedek...
Na meg persze Anita tortátsütött, fondanttal vonta be, ami megmaradt belőle, azzal is kreatívkodtunk, különböző formákat gyurmáztunk. Ezek aztán a hasunkban kötöttek ki.

Emellett olvasok és tortát sütök, főzök meg pihengetek. Ma 23 éves lettem egyébként. Hát nem valami nagy szám, ugyanolyan az élet mint eddig.

Úgy látszik mostanában rákaptam a könyvekre... legújabb kivégzettem, persze csak a jó értelemben, Cecelia Ahern Bárcsak láthatnálja. meg kell mondjam, alig bírtam letenni a könyvet. Olvasmányos volt és a képzelet és valóság vékony mezsgyéjére kalauzolt, ott egyensúlyozott velem mindvégig. A befejezés számomra teljesen meglepő volt, egyáltalán nem erre számítottam. Az írónőtől olvasott eddigi két könyv közül, bátran állítom, ez a legkedvesebb, bár lesz még több is az ő tollából az én szememnek. Csak hogy válogatni tudjak. :) Most már egyből néznék is új betűköteg után, de hirtelenjében nem is tudom mit vegyek kezembe...(nem merek megint tőle, vagy jodi picoult-tól olvasni, nehogy ráunjak a stílusukra.) Tehát kedves olvasóim, ha van ilyen, akkor tippeket kérek!

Jodi Picoult megint egy számomra ismeretlen világba kalauzolt. Hatalmas élmény volt ez a könyv, voltak könnyek is, bár nem a végén. S vajon miért így lett vége? Rengeteg kérdés merült fel bennem... Mikor jön el az a határ, ahol betelik a pohár? Mekkora a szeretet, meddig lehet kiterjeszteni, s feszegetni... kell-e halálbüntetés, vagy egyáltalán büntetés? Milyen úgy élni, hogy tudod, akit szeretsz bármelyik pillanatban meghalhat, s ha van rá esély hogy megmentsd, mindent meg kell-e mozgatni? Tudni kell-e elengedni, szabad-e? 

Volt itt minden, halálraítéltek, börtön, tárgyalóterem, ügyvédek, papok, gnoszticizmus és kereszténység, na meg zsidó hit és szerelem és fájdalom, anya-lánya kapcsolat, szívátültetés, megható és végtelenül lebilincselő volt... Szerettem...Faltam...

Kettecskén nyaraltunk Italyban. Maga volt a tökély. A repülőút csodás, a szállás mintha 5 csillagos lett volna, az idő is jó volt, leszámítva, hogy a vonatokon annyira ment a légkondi, hogy elfagyott a kezünk-lábunk. Megjártuk Firenzét, és kétszer Riminit, igaz csak a tengerpartot, de azt aztán oda-vissza többször is. Volt kalandunk a késő vonatokkal és jó nagy sétánk a nem közlekedő busz vonalán. Az ételek isteniek voltak, mint mindig, ettünk kagylót, rákot, pizzát, pastát na meg fagyit. Majd belehaltunka gyönyörűségbe. S hogy az utolsó nap is megkoronázzuk, a tengerparton ebédeltünk. Enyhén rákvörösen tértünk haza, s máris visszavágyunk...

Köszönöm neked Drága ezt az újabb felejthetetlen, élményekben gazdag, szép utazást. Várom a következőt.